Tájékoztatjuk Önöket, hogy kollégáink a kialakult helyzetben is folyamatosan figyelemmel kísérik a megjelenő rendeleteket, különös tekintettel azokra, amelyeknek követése a rendszereinkben is szükséges.

A rendeletek megjelenésekor felkészülünk a szükséges programmódosítások elvégzésére, azonban minden esetben meg kell várnunk a pontos megvalósítást szabályozó rendeletek kihirdetését. Tanácsadó, szakértő kollégáink szakmai véleményezésbe, tanácsadásba továbbra sem bocsátkoznak.

Így járunk el a 2020. március 18-án a Magyar Közlöny 47. számában meghirdetett, többek közt a közteher és járulék kedvezményről szóló 47/2020. (III. 18.) számú kormányrendelet esetében is, mely nem tartalmazza a megvalósításhoz szükséges részleteket, azok külön rendeletben lesznek meghirdetve. A koncepciónk már elkészült a megoldásra, ám a megvalósítást csak a szabályozó rendelet kihirdetését követően tudjuk elkezdeni. Amint ez elkészült hírlevél formájában értesíteni fogjuk az ügyfeleinket.

Köszönjük türelmüket!

4. § (1) A 3. § (1)* bekezdésében meghatározott ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a foglalkoztatott

a) munkavállalók esetében a munkáltató mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól,
b) munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.

7. § Az 1–6. §-ok szerinti rendelkezésekkel kapcsolatos további részletszabályokat a Kormány rendeletekben határozza meg.

*3. § (1) szerinti ágazatok: A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok