A járványhelyzet kezdete óta folyamatosan azon gondolkozunk és dolgozunk a PROGEN Kft.-nél, hogy miben tudjuk segíteni Partnereink munkáját ebben a nehéz időszakban. Hiszen a mi hosszú távú sikerünk csak az Önök jól működő, sikeres vállalkozásaival karöltve valósulhat meg.

Az élet ezekben a napokban sem áll és állhat meg, a feladatok adottak, csak a kapcsolattartás nehezebb kicsit a kollégákkal, ügyfelekkel. Ennek támogatására szeretnénk két lehetőséget a figyelmükbe ajánlani, mindkettőt jelentős akcióval megtámogatva.

Ingyen CRM és Iratkezelés 3 hónapra

Feladatok, üzleti lehetőségek, határidők. Mi van kész, kinek adtam ki a feladatot, mikorra kell készen lennem? A kiadott feladatok elvesznek a levelek között, néha a válaszok is. Erre kínál megoldást a Nagy Machinátor program CRM modulja, mely az utóbbi időben egyre népszerűbb Partnereink körében. A CRM modul teljes körű bevezetése azonban összetett, sokrétű feladat, hiszen egészen bonyolult folyamatokat is le tudunk képezni a programban. Most viszont a gyors megoldások ideje van. Ezért kollégáink összeállítottak egy „Egyszerű feladat” nevű folyamatot a programban, annak minden szükséges beállításával együtt. A használatba vételhez szükséges leírást, videót szerződött Partnereink a Súgóban megtalálják.

A CRM modul mellett az Iratkezelés is sok megismerésre érdemes lehetőséget hordoz. A programban keletkezett dokumentumok (számlák, fizetési felszólítások, bérjegyzékek stb.) belső iktatása mellett külső dokumentumok (e-mailek, számlaképek, megfelelőségi bizonylatok, végzettséget igazoló dokumentumok, nyilatkozatok stb.) iktatására, rendszerezésére, visszakeresésére is lehetőségünk van, ezeket hozzákapcsolhatjuk törzsadatainkhoz, bizonylatainkhoz is. Munkájuk sikeréhez azzal szeretnénk hozzájárulni, hogy 3 hónapra térítésmentesen a rendelkezésükre bocsátjuk a CRM és Iratkezelés modulunkat, erre az időszakra terméktámogatási díjat sem kell fizetni a modul után. Amennyiben a járványhelyzet elhúzódik, úgy akciónk meghosszabbítása is elképzelhető.

Ha érdekli ajánlatunk, ezen a linken tudja beküldeni a kérelmét.

E-számla modul féláron

Az utóbbi években a cégek körében folyamatosan teret nyer az e-számlázás, ez a terjedés most robbanásszerű növekedéshez érkezett, hiszen gyorsan, érintkezésmentesen tudjuk általa eljuttatni számláinkat a Partnerekhez és nem utolsó sorban még a nyomtatási- és postaköltséget is megspórolhatjuk. A Nagy Machinátorból is van lehetőség e-számla küldésre, szerződött e-számla szolgáltatókon keresztül.


Az utóbbi hetekben érthető módon megnövekedett érdeklődés tapasztalható Partnereink részéről az e-számla megoldásunk iránt, ezért úgy gondoltuk, hogy a következő három hónapban (2020. június 30-ig) ezt a modulunkat féláron, azaz a nettó 200 000 Ft-os listaár helyett most nettó 100 000 Ft-ért vásárolhatják meg!

Ha érdekli ajánlatunk, ezen a linken tudja beküldeni a kérelmét.

További hasznos funkciók

Reméljük, hogy a fenti két kedvező ajánlatunk érdemi segítséget jelent Önöknek a következő hónapokban. Kérjük, hogy bármelyik lehetőség érdekli is Önöket, keressék kollégáinkat az ismert elérhetőségeken! További lehetőségeink a programban, melyek sokak számára ismerősek már, de biztosan vannak Partnereink, akik találnak ezek között számukra új, hasznos funkciókat:

  • Vevőszámla import: XML formátumban bármely, Magyarországon aktuálisan használható számlázóprogramból Számlaimport. Így a Nagy Machinátorral könyvelő cégeknek nem kell papír alapon elkérniük a számlákat ügyfeleiktől és azok adattartalmát berögzíteni a programba, mindez egy fájl betöltésével megoldható.
  • Automatizálás: hogy biztosan ne maradjon el egyetlen szállítólevél kiszámlázása sem, és rendszerezetten figyelemmel tudják kísérni kintlévőségeik alakulását.
    • Egyenlegközlők, fizetési felszólítások
    • Ellenőrző listák: nem számlázott szállítólevelek, lejárt fizetési határidejű számlák küldése automatikusan, e-mailben napi, heti rendszerességgel az érintett vezetőknek, kollégáknak
  • Web-alapú Online Nagy Machinátor: Az alkalmazással kötöttségek nélkül bárhonnan kapcsolódhat Nagy Machinátorához. Az Online Nagy Machinátor egyelőre, korlátozott, de folyamatosan bővülő funkcionalitással rendelkezik. Jelenleg is működő funkciók a teljesség igénye nélkül: rendelés és szállítólevél rögzítés, számla kiállítás, cikkadatok lekérdezése, ügyfélkezelés, komissiózást támogató funkciók. Az Online Nagy Machinátor platform független: Android, iOS, Windows Phone operációs rendszerű laptopon, telefonon, tableten, vagy számítógépen is működik. Az alkalmazás böngészőben futtatható: Windows Explorer, Chrome stb.

Amint látják, próbáljuk kitalálni, hogy mivel tudjuk támogatni ügyfeleink munkáját. De szinte biztosan nem jut eszünkbe a több, mint ezer ügyfelünk minden fel nem tett kérdésére a válasz, ezért arra kérjük Önöket, hogy kérdezzenek! Fogalmazzák meg, hogy milyen funkcióval, listával, automatizmussal segíthetnénk a munkájukat és jelezzék felénk!  Szinte biztosan tudunk akár kész megoldással szolgálni, akár egy kisebb fejlesztéssel meg tudjuk oldani a kérdést.

A Nagy Machinátor Ötletláda is várja az Önök javaslatait, kérdéseit!