Partnerközpontunkból letölthető a sERPa integrált vállalatirányítási rendszer 4.0.137-es verziója. A fejlesztésekről, módosításokról részletesen értesülhet a 4.0.137-es sERPa Súgóból.
Kiemelt jelentősebb, érdekesebb fejlesztések
Az új funkciók jogosultsági okokból csak a sERPa Alap menüben találhatók meg. Azokat át kell másolni a használatukra jogosult felhasználók menüjébe.
Bérszámfejtés
Fuvarozók külföldi kiküldetésének, külszolgálatának változása
2023. március 30-tól a közúti árufuvarozásban és személyszállításban foglalkoztatott gépkocsivezetők és árukísérők adómentesen adható napidíja nemzetközi tevékenység esetén 60 eruóról 85 euróra nőtt.
A programban a szükséges módosításokat végrehajtottuk, a rögzítésre vonatkozóan fontos információkat olvashatnak a súgóban.
..
.
Személy funkció
A programban eddig a Személy funkció kétféle szerepet töltött be. Egyrészt struktúra adatként tárolhattuk benne a munkatársak alapvető adatait, másrészt a Bérszámfejtés modulban található Személy funkcióban a munkatárs összes, számfejtéssel kapcsolatos adatát nyilvántartottuk. Ebben a verzióban módosítottuk a Személy funkció működését: ezentúl két Személy funkció található meg a menükben.
Személy: csak az Alap adat fül látható benne
Útvonal: sERPa Alap \ Struktúra \ Általános \ Személy (Belépési pont: struktura.szemely)
Személy: részletes, minden bérszámfejtéshez szükséges fül, adat látható benne
Útvonal: sERPa Alap \ Bérszámfejtés \ Személy (Belépési pont: struktura.berszemely)
A megoldással ezentúl nem okoz problémát, ha más (nem személy) funkcióban kapcsolódó funkcióval lépünk a személy törzsbe. Ha nem Bérszámfejtés alatt levő funkcióból indulunk ki, az alap (egyfüles) személy indul el. Ha olyan helyről indítjuk el a személy funkciót, ami a Bérszámfejtés mappa alatt található, akkor a részletes (többfüles) személy indul el.
.
A frissítéssel az eddig a „megkülönböztetésre” használt További adatok menüparaméter törlésre kerül és átkonvertálás történik a részletes (többfüles) személy funkcióra.
.
Ezzel összefüggésben egy új művelet is elérhető: További adatok.
.
Ha megtalálható a menünkben mind a két személy funkció, akkor a művelettel lehetőségünk van kinyitni, vagy becsukni az „Alap adat” fülön kívül a többi fület.
.
.
Pénzügy
Beszámoló lekérdezés – Előző évi adatok betöltése
Kifejlesztettünk a funkcióban egy új betöltési lehetőséget. A cél az volt, hogy az aktuális beszámoló elkészítésekor ne kelljen az előző év oszlop módosításait ismételten, manuálisan megtenni. Készítettünk egy logikai mezőt, amelynek a neve Előző év adatai, ezzel tudjuk bekapcsolni az említett új funkcionalitást. Ha a mező igaz értékű és a „Szűrés” sáv alatt található mezők kitöltöttek, akkor az Előző évi beszámoló gomb aktívvá válik és kiválaszthatjuk azt a mentett beszámolót, amely alapján az előző év oszlopot kitölteni szeretnénk.
Az előző év oszlopába a betöltést követően a mentett előző évi beszámoló tárgyév oszlopának adattartalma kerül módosításokkal együtt. A betöltés folyamatáról részletesebben a súgóban olvashatunk.
NAV számla importer
A NAV Számla importerrel kapcsolatban az alábbi fejlesztésekkel segítjük a felhasználók munkáját:
.
A Számla Fejadatok táblázatban lehetőség van (a fejlécen jobb egér gombot nyomva az Oszlopok megnyitásával) az XML oszlop megjelenítésére. Ebben az oszlopban található ikonra kattintva megnyitható a beolvasott számlához tartozó XML.
.
A „Számla tétel összevonás” paramétert kitettük a főoldalra. Ezzel lehetőséget biztosítunk, hogy a betöltés után a Számlák felületen minden számlánál alapértelmezett ajánlást adjunk az összevonással kapcsolatban. A „Számlák” felületen a paraméter értéke számlánként még külön módosítható, a számlák adatbázisba történő betöltése előtt.
.
Bővítettük a Számla tétel összevonás mező választható értékeit Termékkód szerinti összevonás lehetőséggel. Az említett érték választása esetén az azonos termékkóddal rendelkező „Cikk” és „Szolgáltatás” típusú tételek összevonásra kerülnek, az eredményt a betöltés előtt az „Összevonandó tételek ellenőrzése” művelettel ellenőrizhetjük. „Szöveg” típusú tétel esetén a működés azonos az „Áfa analitika” szerinti beállítással.
.
.
Logisztika
Belső rendelés – Teljesítés művelet
Belső rendeléseken is előfordul, hogy szolgáltatás típusú terméket tartalmazó tételt veszünk fel. Ennek teljesítettre állításában segít új fejlesztésünk, aminek eredményeként ebben a funkcióban is elérhetővé vált a Teljesítés művelet.
BuyerGLN menüparaméter
Bizonyos áruházláncok (pl.: AUCHAN) elvárják, hogy EDI kapcsolaton keresztül küldje a beszállító a számlákat. Ebben három külön vevői szerepkörű ügyfél adatait és GLN számát kell átadni (számla-, megrendelő és szállítási cím). Ennek biztosítására az Elektronikus számla generálás funkcióban használt BuyerGLN menüparaméterbe új értéket fejlesztettünk ki: „Szállítólevél ügyfél”. Ha ezt állítjuk be, akkor a Vevőszámla bizonylaton szereplő vevő ügyfél GLN számát adja át az Invoicee ILN-ben, a kapcsolódó Szállítólevél ügyfél GLN-jét Buyer ILN-ként, míg a Szállítólevél ügyfél telephely GLN-jét pedig DeliveryPoint ILN-ként.
Ajánlat nyomtatási kép – Érvényesség dátum
Ajánlat bizonylatot kiállító ügyfeleink részére fejlesztettük ki az Érvényesség dátuma adatmezőt QR2-es és PDF listaképre. Az érvényességet eddig csak napokban jeleztük ki, de így az érvényesség vége dátumot is ki lehet majd tenni egyéni listaváltozatokba.
.
.
A számítás módja: Bizonylat dátum + Érvényesség napok száma.
.
.
A jelenlegi Alapértelmezett listaváltozatokban ez a mező nem jelenik meg magától, azt listaszerkesztővel kell kitenni.
.
.
Termelés
Anyag felszabadítás és késztermék visszamondás
Anyag felszabadítás és késztermék visszamondás néven fejlesztettünk új funkciót azon gyártó ügyfeleinknek, akik felhasználói felügyelet mellett szeretnék rendezni a munkalapokhoz kapcsolódó rendeléseket.
A funkcióval a Lezárt állapotú munkalapokhoz és a nyitott munkalapok befejezett műveleteihez kapcsolódóan rendezhetjük azok rendeléseit, amennyiben ezt engedélyeztük a munkalap sorozatban.
.
.
Készlet
Elavult időfüggő árak törlése AUT
A napi üzleti folyamatok következtében az idő múlásával a termékekhez nagy mennyiségű időfüggő ár és ezekhez kapcsolódó mennyiségi engedmény keletkezhet, melyek egy idő után elavult adatokká válnak. Ezek törlését végzi el ez az új „Készlet- Elavult időfüggő árak törlése” automatikus üzenet típus.
Az Automatikus üzenet típus fülön a futtatás gyakorisága állítható be, a További adatok fülön pedig meghatározhatjuk, hogy a futtatás időpontjánál mennyivel korábban lezárt árakat kell törölnie a programnak és mennyi ideig futhat.
Lezárt állapotú munkalapoknál visszamondhatjuk a nem legyártott késztermék mennyiséget a kapcsolódó termelésből rendelés tételről.
Lezárt állapotú munkalapoknál és nyitott munkalapok befejezett műveleteinél visszamondhatjuk a ki nem helyezett / fel nem használt anyagmennyiségeket, igénybe nem vett szolgáltatásokat a kapcsolódó belső / feladatra rendelés tételekről.
Mivel a Rendelésnyilvántartásban a rendelések foglaláskezelése átalakítás alatt van és ezt követően kiegészítjük / kibővítjük az új funkció működését, ezért addig nem kerül önálló menüpontként a sERPa Alap menübe, hanem az eredményhalmazok között érhető el.
Melléktermék norma mennyiség
Módosítottuk a melléktermékekhez kapcsolódóan a norma megadás módját. Ezentúl nem a késztermék mennyiségi egységére vonatkozóan kell megadni, hanem az alapanyagokhoz hasonlóan az anyagnorma vonatkoztatási mennyiségre.
Frissítést követően, ha használjuk az anyagnorma vonatkoztatási mennyiséget, akkor automatikusan arra átváltva jelennek meg az eddig rögzített melléktermék normák, egyébként változatlan marad a megjelenítésük.
A Főkönyv modul lLezárás funkciójába beillesztettük a termelés analitikát annak érdekében, hogy termelő cégeknél biztosítani lehessen a zárási folyamatokhoz, beszámoló készítéshez kapcsolódóan az azokat megalapozó gyártási adatok változatlanságát.
A Bevitel zárás dátum előtti meglévő gyártási adatok nem módosíthatók, nem törölhetők, valamint annál korábbi dátummal gyártási adat nem rögzíthető. Az Analitika feladás dátumánál korábbi (rezsi)óradíjak nem módosíthatók, nem rögzíthetők.
Bővebb információt a fejlesztésről, annak működéséről és az érintett funkciókról az alábbi súgó oldalakon olvashatnak:
Amikor meglátogatja weboldalunkat, sütiket használunk weboldalunk üzemeltetése és annak érdekében, hogy összesített statisztikákhoz adatokat gyűjtsünk szolgáltatásaink javítása céljából, és emlékezzünk választására a jövőbeni látogatások alkalmával. Amennyiben ahhoz hozzájárul, marketing célú cookie-kat is elhelyezünk böngészőjében.
További tájékoztatást talál a sütikről az Adatkezelési Tájékoztatóban.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.