Az oldal megtekintéséhez kérjük, engedélyezze a JavaScriptet.

sERPa súgó

Navigáció: Logisztika > Készlet > Funkciók

Szavatosság korlátozás

Ugrás Előző Fel Következő Menü

Leírás

Gyártási számos termékekre határozható meg értékesítés és beszerzés irányban az, hogy milyen szabályok szerint lehet készletre venni, illetve eladni egy terméket (egészen pontosan azon belül egy gyártási számot) egy adott ügyféltől, vagy ügyfélnek.
A funkcióval konkrét ügyfélre és termékre is lehet szabályt alkotni, de ügyfél és termékkategória megadásával ezek csoportjára is. Fontos a sorrend, mert a program felülről lefelé halad a kiértékeléssel és az első ügyfélre / termékre érvényes szabályt fogja alkalmazni, azaz felülre kell sorrendezni az egyedi eseteket, alulra pedig az általánosakat.
Az egyes szabályokban százalékosan meg kell határozni azt, hogy hány % telhetett el a termék szavatossági idejéből, illetve megadható az is, hogy minimum hány napnak kell még legalább hátra lenni a lejáratig. Ez utóbbi nem kötelező adat.

Értékesítés irány esetén a helyes működéshez meg kell tudni határozni a szavatosság konkrét intervallumát (a továbbiakban "élettartamát") ahhoz, hogy a szabályban százalékban meghatározott eltelt rész kiszámítható legyen. Ezt az élettartam adatot három helyről próbálja meg a program kideríteni:
- A termékben megadott szavatossági időből,
- A gyártási szám gyártás mezőjéből,
- A gyártási szám lejárat mezőjéből.
Ez alapján a következő esetek lehetségesek:
- A termékben nincs megadva a szavatossági idő, a gyártási számban nincs megadva sem a gyártás, sem a lejárat:
 Ebben az esetben nem képes működni a szabály.
- A termékben nincs megadva a szavatossági idő, a gyártási számban csak a gyártás dátum van megadva:
 Ebben az esetben sem képes működni a szabály.
- A termékben nincs megadva a szavatossági idő, a gyártási számban csak a lejárat dátum van megadva:
 Ebben az esetben csak akkor képes működni a szabály, ha van megadva benne minimum lejárat. Tudjuk az értékesítés napját (ez minden esetnél igaz), tudjuk a lejárat dátumát és tudjuk hány napnak kell még lennie ahhoz, hogy eladhassuk.
 Példa: Ha a szabály azt mondja, hogy Minimum szavatosság = 8 nap, akkor 2021.12.01-n csak a 2021.12.08 vagy annál későbbi lejárat dátumú gyártási számok lesznek eladhatók.
         A százalékban megadott értékek ebben az esetben nem képesek érvényre jutni, mert az élettartam kiszámításához nincs elég adatunk.
- A termékben nincs megadva a szavatossági idő, a gyártási számban viszont meg van adva a gyártás és a lejárat is. Ekkor az élettartam ebből a két adatból kiszámolható a szabály működőképes.
- A termékben meg van adva a szavatossági idő, a gyártási számban nincs megadva sem a gyártás, sem a lejárat:
 Ebben az esetben nem képes működni a szabály.
- A termékben meg van adva a szavatossági idő, a gyártási számban csak a gyártás van megadva. Az élettartam meghatározható, a gyártás dátumától a szavatossági időben megadott napig tart.
- A termékben meg van adva a szavatossági idő, a gyártási számban csak a lejárat van megadva. Az élettartam meghatározható, hossza a szavatossági idő, vége pedig a lejárat dátuma.
- A termékben meg van adva a szavatossági idő, a gyártási számban gyártás és lejárat is van megadva. Ekkor a gyártás dátuma nem számít, a termékben megadott szavatossági idő az erősebb és az előző bekezdés szerint működik a program.
Az ilyen irányú szabályok gyártási szám választáskor jutnak érvényre, a program nem enged kiadni olyan gyártási számot, ami nem felel meg az itteni szabálynak. Ezzel kapcsolatban lásd még a Szavatosság korlátozás figyelés menüparamétert is.
 
Beszerzés irány esetén más a helyzet, hiszen a gyári számok, amikkel dolgunk van, azok nincsenek készleten.
Az ilyen szabályok a programban csak egy ajánlást valósítanak meg a Szállító rendelés bevitelben a termék választás után a tétel Lejárat - tól mezőjébe, ha ez a mező a sorozatban láthatóra van állítva. Ezt nevezzük a programban általában véve Elvárt lejárat-nak. A viszonyítási dátum a szállítórendelés tétel kért határideje, azaz azon a napon, amikorra várjuk az árut, legalább ilyen dátumú lejáratot várunk el.
A fejlesztés jelen állásában a Szállítólevél funkcióban vizsgáljuk beszerzéskor, hogy ez az elvárás teljesül-e. Csak ezzel egyező, vagy későbbi lejárat lesz készletre vehető. Ennek részleteit lásd még az Eltérés elvárt lejárattól menüparaméternél.
  (Arra is van lehetőség, hogy ha ilyen bevételezés történik, akkor az illetékes személy kapjon egy e-mailt. Ehhez az Elvárás alatti lejárat automatikus üzenetet kell beüzemelni)
Itt tehát a következő esetekkel állunk szemben:
- A termékben nincs megadva szavatossági idő és a szabályban nincs Minimum szavatosság megadva:
 Ebben az esetben nem képes működni a szabály, hiszen csak százalékban van korlátozás meghatározva, de nem tudjuk az élettartamot. Ilyenkor a program a kért határidő napját adja eredményül.
- A termékben nincs megadva szavatossági idő és a szabályban van Minimum szavatosság megadva:
 Ekkor a kért határidő + a Minimum szavatosság mezőben megadott dátum kerül ajánlásra.
- A termékben van szavatossági idő.
 Ekkor a szabályban megadottak alapján kiszámítható a minimum lejárat dátum. Példák:
 - Termék szavatossági idő 60 nap, szabály szerint maximum 40% telhet el ebből, minimum szavatosság nincs megadva, a kért szállítási határidő 2021.12.01, akkor ehhez 24 napot adva 2021.12.24 lesz beajánlva az említett mezőbe.
 - Termék szavatossági idő 60 nap, szabály szerint maximum 40% telhet el ebből, minimum szavatosság = 30 nap, a kért szállítási határidő 2021.12.01, akkor ehhez 30 napot adva 2021.12.30 lesz beajánlva az említett mezőbe.
         Látható tehát, hogy ebben az esetben a minimum nap erősebb lesz. Ha a minimum nap 20 lenne, akkor a %-os értékek alapján kikalkulált + 24 nap jutna érvényre.
Ezen irány egyéb lehetőségeit lásd még az Általános fül Irány mezőnél, illetve:
- Eltérés elvárt lejárattól menüparaméter,
- Készlet - Szállítólevél (Lejárat ellenőrzés) automatikus üzenet,
- Elvárttól eltérő lejárat nevű eredményhalmaz.

Fülek

Általános

 

 

 

Keresés

Sorrend

A Felfelé (F2), Lefelé (F3) ikonokkal állítható a sorrend, ami a kiértékelési sorrendet is jelenti egyben.

Név

Szavatosság korlátozások név szerinti rendezettségben.

Szűrés

Szűrés

 

 

 

Javasolt almenü

Funkció elérése menüszerkesztéskor: Készlet / Szavatosság korlátozás

Paraméterek