Vevőanalitika

A vevő modul alapvetően a forintos, belföldi devizás és export számlák bevitelére, több nyelven való nyomtatására, valamint az ügyfél és a számla egyenlegének nyilvántartására szolgál. Biztosítja a helyesbítő és sztornószámla készítését.

A számla felvétele során a tételek lehetnek törzsből származó cikk és szolgáltatás típusúak, valamint szövegesen felvett normál típusúak is. A számlák felvételének gyorsítására alkalmazható az átemelési művelet, amellyel szállítólevelek, más számlák, vagy egyéb már korábban rögzített bizonylatok alapján automatikusan kitölthető az új vevőszámla. A kontírozási szabályok előzetes definiálása után a felvételre kerülő számla automatikus kontírozására van lehetőség. A költséghely, témaszám, pozíciószám, könyvelési dimenziók nem csak számlatételenként adhatók meg, hanem lehetőség van magát a számlatételt is több költséghelyre, téma- vagy pozíciószámra könyvelni. Ezáltal biztosított a bizonylat keletkezésekor az árbevételek megosztása a főkönyv számára például projektenként. A számla bevitelben a számlára történt kiegyenlítések is megtekinthetők, így a számla egyenlegéről magából a számlából is tájékozódhatunk.

A vevőanalitika modulban lehetőség nyílik a számla kapcsán felmerülő más események rögzítésére. Egyéb terhelés, egyéb jóváírás, kétessé minősítés, leírás, realizált és nem realizált árfolyam különbözet jellegű tipizált események vehetők fel, amelyek pénzmozgás nélküli számlaegyenleg módosítást tesznek lehetővé a változás automatikus könyvelésével együtt. Automatikusan lehet generáltatni a programmal az évközi és év végi árfolyam különbözet számításokat. Tipikus esemény a kibocsátott számla kapcsán, hogy a vevő a fizetés halasztását, esetleg a részletekben való ütemezését kéri. Az ilyen esetekben a számlához rögzíthető az esedékesség módosítása. Ennek az a jelentősége, hogy a nyilvántartott esedékesség módosításokat a folyószámla és a fizetési felszólító levél nyomtatása során is figyelembe veszik, így azok a partnerek, akikkel átütemezési megállapodást kötött a cég, nem fognak felesleges fizetési felszólítást kapni.

Az előlegek kezelése előlegbekérő felvételével, majd a kiegyenlítés után előlegszámla, ezt követően végszámla kiállítási lehetőséggel biztosított. A vevő által fizetett nyitott előlegek automatikusan megjelennek a számlafelvétel végén, ahol a kezelő az előleget az előlegszámlához kapcsolhatja.

Ha az ügyfélnek vannak korábbi, ki nem egyenlített számlái, azok egyenlege feltüntethető a kinyomtatott számlán. Megjeleníthető továbbá a termékdíj. Lehetőség van hatósági vagy ajánlott fogyasztói ár számlára nyomtatására is. A számla nyomtatásával egyidejűleg (vagy külön) csekk is nyomtatható.

A különböző pénzügyi események nyilvántartása biztosított a modulban. Felvehetők a konkrét átvezetések, faktorálások, kompenzációk, avizók. Ezekről bizonylatok nyomtathatók. A megkötött keretkompenzációs szerződések nyilvántarthatók. Az ezekben a szerződésekben rögzített szabályok érvényesülnek a konkrét kompenzációs bizonylatok felvétele során.

A pénzügyi egyeztetésekhez különböző bontású, részletezettségű folyószámla készíthető. Az ügyfeleknek fizetési felszólító levél, egyenlegközlő és késedelmi kamatközlő levél nyomtatható. A fizetési felszólító levelek kapcsán tárolódik, hogy mely számla miatt, már hányadik szintű felszólítás készült el. A kintlévőségek a kintlévőség kora alapján a felhasználó által definiált sávokba sorolhatók és elemezhetők.

A kibocsátott számlák több szempontrendszer szerint számlaösszesítő listákon összesíthetők. Így fizetési módonként, termékenként, termékkategóriánként, ügyfelenként, besorolási számonként, áfa kulcsonként, vagy értékesítésben részt vevő ügynökönként is. Az értékesítési forgalom növekvő és csökkenő sorrendben is megjeleníthető, így a kiemelt termékek és a kiemelt ügyfelek forgalma is rendelkezésre áll.

A kiterjedt jutalékszámítási rendszerrel az értékesítést végző ügynökök havi jutaléka számolható ki. A jutalék alapja lehet a bruttó, vagy a nettó érték, az árrés, vagy mindezek, csökkentve a forgalmi visszatérítéssel. A jutalék mértéke megadható érvényességi dátumtartománnyal termékenként, termékkategóriánként, vagy ügyfelenként, ügyfélkategóriánként, de fizetési módokhoz is köthető.

A készpénzes vevőszámla felvételével egy időben automatikusan pénztárbizonylat hozható létre.

A vevőanalitika modulban az eladási árak és engedmények széles skálán mozogva határozhatók meg az egyszerű esetektől kezdve a bonyolultakig. Tetszőleges számú és devizanemű ártábla hozható létre. Ezekben termékenként megadható, hogy e szerint az ártábla szerint mennyi az eladási ár. A termékből kiindulva sávos mennyiségi engedmény (százalék és/vagy összeg) és akciós engedmény is adható. Megadhatók időszakos ügyfelenkénti termékárak, de lehetőség van akciós árak időszaki meghatározására ügyfelekre, vagy ügyfelek egy csoportjára vonatkozóan is. Ügyfelekre vagy ügyfélcsoportokra vonatkozó engedmények definiálhatók a termékekre, vagy azok csoportjaira. Áruházláncoknak történő értékesítés esetén biztosított az áruházi ár használata is. A több síkon meghatározott árak és engedmények érvényre jutását külön ár és engedmény meghatározó funkcióban lehet szabályozni, ahol az ár képzésének és az engedmény adásának módjaira prioritási sorrend határozható meg.

A www.progen.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Adatvédelmi tudnivalók

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás