Cégtörténet

A PROGEN Mérnöki Fejlesztő és Szolgáltató Kft. alapító tagjai – a jelenlegi vezető szakemberek – együtt végeztek a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán 1988-ban. Három év alatt kifejlesztették a Nagy Machinátor Integrált Vállalatirányítási Rendszert. 1992-ben, a cégalapítás évében mintegy negyven saját készítésű ügyviteli rendszert értékesítettünk, és az árbevételünk 4 millió forint volt.

Kezdetek óta fontos célunk, hogy ügyfeleinknek teljes körű megoldást kínáljunk, ezért 1998-tól Intel partner, 1999-től Microsoft rendszerintegrátorként támogatjuk ügyfeleinket. A 2000-es évben partnereink száma már meghaladta az 1100-at. A növekedés emberi forrása, hogy munkatársaink létszáma megduplázódott, kilencven százalékuk egy vagy több diplomával rendelkezik. Az alapítás óta eltelt idő és ügyfeleink visszajelzései többszörösen igazolták szakembergárdánk nagyfokú hozzáértését, amely biztos alapot nyújt a cég jövőbeli sikeres működéséhez. Tekintettel az országos érdeklődésre, megalakítottuk az első, pécsi kirendeltségünket, majd ezt követte debreceni irodánk megnyitása.

A magas színvonalú ügyfélkiszolgálás melletti folyamatos elkötelezettségünket bizonyítja, hogy áttértünk az új szabvány szerinti ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszerre. A Windows elterjedésével új fejlesztési irányok meghatározása vált szükségessé, 2002-ben üzembe helyeztük az első Windows-alapú SQL-adatbázisra épült integrált vállalatirányítási rendszerünket, melynek a sERPa nevet adtuk. A Chip Magazin Magazin 2004-ben, majd 2005-ben rendezett Vállalatirányítási Rendszerek versenyében saját fejlesztésű rendszerünk a sERPa 3.0 kiérdemelte a tesztgyőztesnek járó díjat. Egyre több partnerünk választja mindennapi munkájához a folyamatosan fejlődő programot, miközben alvállalkozóként elkészítettük a mogyoródi Aquaréna vízipark teljes szoftver és gyengeáramú hardver rendszerét. 2005-ben megnyitottuk szegedi kirendeltségünket.

A Szegedi Tudományegyetemen bekapcsolódtunk a hallgatók képzésébe, ahol a sERPa 3.0 integrált vállalatirányítási rendszerünket speciálkollégium keretében ismerhetik meg a hallgatók. Nagy Machinátort használó, közel 2000 ügyfelünk számára folyamatos fejlesztéseket végzünk. Ennek köszönhetően elkészült a grafikus felületű Nagy Machinátor. Folyamatos fejlesztőmunkánk eredményeként mindig korszerű, naprakész maradt programunk, nemcsak funkcionalitásában, hanem megjelenésében is. 2008-ban birtokba vehettük saját irodaházunkat. Rendkívül színvonalas, korszerű környezetben folytatódhat a fejlesztési, támogatási tevékenységünk.

Cégünk fejlődésének legfontosabb motorja az emberi erőforrás. Pályázati kereteken belül személyzetfejlesztési feladatokat végeztünk, melynek célja munkatársaink felkészültségének és eredményességének növelése volt.