Tájékoztatjuk, hogy Partnerközpontunkból mostantól aktuális programverzióként a 179-es verzió tölthető le, továbbá következő programverzióként megjelent a Nagy Machinátor Integrált Ügyviteli Rendszerünk legfrissebb 180-as verziója.
Az alábbiakban összefoglaltuk a 180-as verzió fontosabb fejlesztéseit. Részletes információkat a fejlesztési ciklusokhoz tartozó összefoglaló súgó témakörökben és a Fejlesztések, javítások fejezetben olvashatnak.
Kiemelt jelentősebb, érdekesebb fejlesztések
Pénzügy
Kétablakos (Féjléc-tételek) nézet az előfeldolgozó ablakban
Az átláthatóság és felhasználói élmény növeléséért, a számlákat az előfeldolgozó ablakban ezentúl kétablakos nézetben is kezelhetjük, ahol a felső ablakban a számlák fejléc adatai jelennek meg, a tétel ablakban pedig az ahhoz a számlához tartozó tételek.
A két üzemmód között – mindkét ablakból elérhetően – Shift+F5: Egyablakos nézet/Kétablakos (fejléc/tétel) nézet gombbal lehet váltani menet közben is. Ha kétablakos a működés, a mezőválasztóban megadott oszlopok értelemszerűen oszlanak szét a fejléc, illetve a tétel ablak közt, a tételekre vonatkozó funkciók pedig a tétel ablakban érhetők el.
Fejléc-tétel ablakos megjelenés
(nagyításhoz kattintson a képre)
Letöltési sorrend állítás
Lehetőség nyílt a számlák sorrendjét állítani a letöltés előtt. Az előfeldolgozó ablakban a letöltendő számlák kijelölése és az F9 – konvertálás gomb megnyomása után a program egy új, sorrend állító ablakba visz, ahol lehetőség van az alapértelmezett letöltési sorrenden változtatni akár egyedi sorrendet beállítva. A sorrend állítás alapértéke beállítható a Paramétereknél, a sorrend állítás ablak pedig szintén ott kikapcsolható.
Letöltési sorrend beállítása
(nagyításért kattintson a képre)
Gazdasági esemény felismerés
A Számla Importer és a Bankkivonat feldolgozás funkció ezentúl tanítható!
Ismétlődő gazdasági eseményeinkhez szabályokat rendelhetünk, ami által a beolvasás felismeri és beazonosítja a gazdasági eseményt, a tételt pedig ez alapján automatikusan kikontírozza. Ezáltal napról-napra egyre jobban automatizálható, gyorsítható a könyvelés. A számlatételek mellett kis “i” betűs ikon jelzi, hogy a program az adott számlatételhez gazdasági eseményt talált előre elkészített szabály alapján. A gombra kattintva megtekinthető a szabály kiértékelése, az oszlopok közé beillesztett “Szabályok” oszlopon F2-t nyomva pedig az adott tételre érvényes összes szabályt megkereshetjük.
Gazdasági esemény felismerése szabály alapján
(nagyításhoz kattintson a képre)
Alapértelmezett fizetési mód
A Paramétereknél megadható egy alapértelmezett fizetési mód, és ha a betöltendő fájlban nincs fizetési módra utaló tag vagy azt nem értelmezhető, ezt fogja használni a betöltés.
Egységes részletes szöveg
(nagyításhoz kattintson a képre)
Kosár – raktárközi bizonylat
A kosár alkalmas lett raktárközi bizonylat készítésére is. A hagyományos raktárközi bizonylat készítéshez képest a következő előnyökkel jár a kosár használata:
a cikkválasztás ablakban a Forrás raktár(ak) teljes készletét egy ablakban látni lehet és egyszerű kiválasztással lehet „áttenni” a kosárba a termékeket, így jóval gyorsabb és átláthatóbb adatrögzítés valósul meg.
a Kosár paraméterezési lehetőségeivel könnyen létre lehet hozni olyan működési környezeteket, amelyek valamilyen konkrét felhasználási célra jönnek létre és ezzel a felhasználó számára kevesebb hibázási lehetőséget teremt program.
Pontosítva lett a gyártási számok tulajdonságait eltároló algoritmus. Alapvetően annak a helyzetnek a kezelése lett pontosítva, amikor a gyártási számhoz tartozó kémiai vagy fizikai tulajdonság a termék élete alatt megváltozhat, és ezért arra van szükség, hogy kiadás esetén méréssel pontosított értéket lehessen megadni. További feltétel, hogy a tulajdonság megadása ne változtassa meg a korábbi beszerzések, eladások értékét.
Megadható esetén figyelmeztetés nélkül is üresen lehet hagyni, de megvan a lehetőség a kitöltésére vagy a módosítására. Ebben az esetben a gyártási szám korábbi mozgásai nem változnak meg.
Megadható (visszamenőleg a beszerzésig módosítja): az előző értékhez képest annyi a különbség, hogy a korábbi kiadásoknál és a beszerzésnél megadott értéket felülírja a program az utoljára megadott értékkel! Ennek az értéknek a használata akkor javasolt, amikor az érték már a beszerzésnél is rendelkezésre állt volna, de valamilyen ügyviteli ok miatt a pontos érték megadására nem volt lehetőség. (Például a bevételezés során a raktárosnál nincs mérő műszer.)
Példa.: Szöveg1-ben a Szárazanyag tartalom szerepel százalékban. Beszerzéskor a Szárazanyag tartalom 45%. Eladáskor megmérik és 50%, átírják az értéket. Következő eladáskor megmérik és már 55%, átírják. Megadható (visszamenőleg a beszerzésig módosítja) esetén minden korábbi érték átíródik, és elveszik az információ. Megadható esetén nem íródnak át a korábbi adatok. A Gyártási szám készlet állomány viszont a legutóbb megadott értéket fogja tartalmazni. Vagyis, ha a készletet nézik már azt látják, hogy 55%-os a termék, mert a legutolsó mérés alapján feltételezhetjük, hogy még mindig annyi.
Webáruház interfészünk használata esetén megvalósítható az az igény, hogy a devizában leadott rendelés árát, a program egy forintban tárolt ártábla alapján a napi árfolyam alapján határozza meg devizában.
Az kiszállítási folyamatban található ellenőrzési fázis egyszerűsítésére készült egy új lehetőség a programban. A mobil Machinátorban végrehajtható leggyorsabb ellenőrzés a következő képen működik. Az adott tétel kiválasztása után (megnyomják a „ceruza” ikont lásd kép) a program kitölti a komissiózott mennyiséggel az ellenőrzött tételt. Amennyiben gyártási számos a termék, az komissiózott gyártási számokat is automatikusan felveszi a program.
Gyorsított ellenőrzés
(nagyításhoz kattintson a képre)
Rendelések kezelése a Kosár funkcióban
A Kosár funkcióban az értékesítést megelőző ajánlatadási megrendelési folyamatot is le lehet kezelni. Használata alapvetően azért javasolt, mert a rendelésnyilvántartás funkcióban elérhető lehetőségeknél jóval felhasználóbarátabb felhasználói felületen lehet, a rendeléssel kapcsolatos műveleteket végrehajtani.
1. Ajánlatírás
A Kosár funkcióban vevői árajánlatot is lehet készíteni.
2. Megrendelés
A kosár funkcióban a vevő megadása után betölthetők a nyitott ajánlatok.
2.1. Ellenőrzés
Az ajánlat megrendelése esetén a program megvizsgálja, hogy a raktárról teljesíthető-e az áru és automatikusan diszponálja (logikai foglalásba helyezi). Amennyiben nincs raktáron, automatikusan visszaigazolt állapotba kerül.
2.2. Előlegbekérés
A megrendelés művelet során arról is rendelkezni lehet, hogy kell-e előleget fizetni az áruért. Akár tételesen különböző mértékű előleget lehet bekérni az árura. Ebben az esetben a kosár lezárását követően automatikusan előlegbekérőt generál a program. Készpénzes fizetési mód esetén akár rögtön be lehet fizetni az előleget és ki lehet nyomtatni az elkészült pénztár bizonylatot.
3. Rendelések teljesítése
A Kosár funkció segítségével a kifizetett előleggel rendelkező rendeléseket le lehet kérdezni. A Kiszállítás művelettel a Diszponált állapotú tételek azonnal kiszállításra kerülnek, illetve a Visszaigazolt állapotú tételeket megkísérli diszponálni a program a kiadható készlet erejéig. Igény esetén a kiválasztott tétel kiszolgáló raktárát lehet könnyedén megváltoztatni.
Maximális szerződhető készlet korlátozásra akkor van szükség, amikor megakarjuk akadályozni, hogy egy termékre túl nagy szállítói rendelés legyen leadva. Erre a korlátozásra általában akkor lehet szükség, ha a megrendelési gyakorlat nem algoritmus alapú, hanem adhoc benyomások alapján kézzel történik és szükséges valamilyen korláttal megmutatni a felhasználónak, hogy túl nagy mennyiséget nem rendelhet be. Akkor is szükség lehet a korlátozás beállítására, ha esetleg sok szereplőnek van joga rendelést leadni, és egyik szereplő nem tudja, hogy a másik már leadta a rendelést korábban.
Egy több raktáros környezetben az egyes raktárak igényeinek meghatározása különböző algoritmusok alapján történhet. Egy partnerünk az igényét a következő módon határozta meg: míg az egyik telephely (bolt/raktár) csak a központból rendelhet, addig egy másik telephely közvetlenül is rendelhet a szállítótól, de csak egy adott beszállító termékeiből, de onnan is csak akkor, ha a központban nincs készleten. Minden mást a központból kell rendelnie. Ilyen és ezekhez a mondatokhoz hasonló igények megoldására szolgál a Kiszolgálási terv szerinti rendelés. A Kiszolgálási terv szerinti rendelés már évek óra rendelkezésre álló lehetőség a programban. Most egy másik alkalmazási példán keresztül szeretnénk felhívni a funkcióban rejlő lehetőségeket.
A folyamatok automatizálhatóságát elősegítő fejlesztéseink újabb állomásához érkeztünk. Igény esetén beállítható, hogy az ellenőrzés kiértékelése automatikusan fusson le a webes ellenőrzés után, és ha nem talál egyetlen olyan tételt sem a program, amely nem volt megfelelő, automatikusan végrehajtja a jóváhagyást és elkészíti a szállítólevelet.
Amikor meglátogatja weboldalunkat, sütiket használunk weboldalunk üzemeltetése és annak érdekében, hogy összesített statisztikákhoz adatokat gyűjtsünk szolgáltatásaink javítása céljából, és emlékezzünk választására a jövőbeni látogatások alkalmával. Amennyiben ahhoz hozzájárul, marketing célú cookie-kat is elhelyezünk böngészőjében.
További tájékoztatást talál a sütikről az Adatkezelési Tájékoztatóban.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.