Pályázati forrás Pest megyei KKV-knak

Új pályázati lehetőség nyílt Pest megyei cégek számára, amellyel – többek közt – informatikai rendszerüket is fejleszthetik. Érdemes élni a lehetőséggel és vállalatirányítási rendszer kiépítésére fordítani a támogatást!

A mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatására irányuló támogatási kérelmeket 2018. január 31-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.

Alább olvashatja a pályázati felhívás szövegét:

A Nemzetgazdasági Minisztérium, mint Támogató pályázatot hirdet Pest megye területén (Budapest kizárva) legalább 1 éve székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások termelőeszköz beruházásainak támogatására az alábbiak szerint:

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Kiírás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése. Jelen pályázat keretében lehetővé válik a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz beruházásának támogatása.

A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforráshatékonyságot.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Pályázati Kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4.558.111.000 forint.
A támogatás kizárólag egy jogcímen vehető igénybe az A), a B), vagy a C) pontban rögzített lehetőségek figyelembe vételével, minimum 5 millió Ft, maximum 60 millió Ft értékben:

A) de minimis jogcímen (amennyiben az elmúlt 3 éven belül nem részesült összesen 200.000 Euro mértékű támogatásban) Pest megye teljes területén, mikro-, kis, és középvállalkozás esetén egyaránt 55%, vagy

B) regionális beruházási támogatás jogcímen kkv-k méretétől függően:

• Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 55%, középvállalkozás esetén 45%,

• Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 40%, középvállalkozás esetén 30%, vagy

C) kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás jogcímen a B) pont a) és b) alpontjaiban nem felsorolt Pest megyei településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 20%, középvállalkozás esetén 10%.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Pályázatot az alábbi szervezeti formában működő vállalkozások nyújthatnak be:
• mikro-, kis-, és középvállalkozások.

Gazdálkodási formakód szerint:
• 113 Korlátolt felelősségű társaság;
• 114 Részvénytársaság;
• 116 Közkereseti társaság;
• 117 Betéti társaság;
• 231 Egyéni vállalkozó;
mely vállalkozások főtevékenysége, és – amennyiben a támogatást melléktevékenységre tekintettel kéri, a támogatás alapjául szolgáló melléktevékenysége – a jelen Kiírás 1. mellékletét képező tételes TEÁOR kódok valamelyikébe tartozik.

Kizárólag azon vállalkozás nyújthat be pályázatot, amely igazoltan 365 napot meghaladó időtartam óta Pest megyei székhellyel rendelkezik és Pest megye területén valósítja meg fejlesztését, továbbá a kis- és középvállalkozásnak minősül és a fejlesztéssel érintett telephely 100%-os tulajdonában van, vagy annak bérlője a fenntartási időszak végéig. Azon vállalkozások pályázhatnak továbbá, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt, továbbá rendelkeznek legalább 1 lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes 365 napot jelentő üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele.

A pályázatok szakmai értékelése során előnyt élveznek a TEÁOR 21 (gyógyszeripar), TEÁOR 26 (elektronika), TEÁOR 29-30 (járműgyártás), továbbá a TEÁOR 16 (fafeldolgozás), 28 (gép, gépi berendezés gyártása), 31 (bútorgyártás), 41 (épületek építése), 42 (egyéb építmény építése), 43 (speciális szaképítés) szerinti fő-, vagy melléktevékenységet végző vállalkozások tervezett beruházásai.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

Önállóan támogatható tevékenységek

• Új eszköz(ök) beszerzése 5-60 m Ft értékben, mely a vállalkozás 1. számú melléklet szerinti főtevékenységéhez, vagy az 1. melléklet szerinti főtevékenységet végző vállalkozás ettől eltérő 1. melléklet szerinti melléktevékenységéhez illeszkedik és a vállalkozás főtevékenysége, vagy a támogatási igény alapjául szolgáló melléktevékenysége keretében létrehozott termék vagy szolgáltatás előállításához ténylegesen szükséges, és amely besorolható a 2. számú mellékletben szereplő tételes VTSZ kódok valamelyike alá.
Jelen Kiírás vonatkozásában új eszköznek minősül minden olyan, korábban még használatba nem vett tárgyi eszköz, mely a Pályázó főtevékenységét, vagy támogatási igénye alapját képező melléktevékenységét jelentő termék-előállítását vagy szolgáltatásnyújtását közvetlenül szolgálja (pl.: különösen a gyártósor, gépsor, informatikai eszköz, a termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszköz), és értéke új eszközök és szoftverek esetében legalább nettó 200.000 Ft, informatikai eszközök esetében nettó 100.000 – 500.000 Ft.
Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek
A Pályázati Kiírás keretében önállóan nem, csak az 5.1.1. pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogathatók az alábbi tevékenységek:

• Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések.

• Információs technológia-fejlesztés, új informatikai eszközök és a 3. mellékletben szereplő tételes TESZOR lista valamelyik kódja alá tartozó szoftverek beszerzése a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 15%-a erejéig.
Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek
A Pályázati Kiírás keretében önállóan nem, csak a fenti pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
• Nyilvánosság biztosítása;
• Közbeszerzési értékhatárt meghaladó beszerzések vonatkozásában a közbeszerzési eljárás(ok) lefolytatása – költségei kizárólag de minimis jogcímen elszámolhatók.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

Pályázat benyújtása 2018. január 31. 8.00 órától folyamatos értékelés mellett a forrás kimerüléséig.