GDPR: Büntetnek, vagy nem?

A NAIH kiadott közleménye szerint a GDPR 2018. május 25-én a tervek szerint hatályba lépett. Azonban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a május 24.-i kormányinfón kijelentette, hogy terveik szerint az osztrák példát követi országunk, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság még nem fogja bírságolni a KKV szektort. Egyelőre csak figyelmeztetik a cégeket, ha nem felelnek meg a szabályoknak.

A hangsúly itt a „tervek szerint” kifejezésen áll: tehát a miniszter nem azt mondta, hogy bármilyen fix intézkedési terv lép életbe, sem azt, hogy garantáltan nincs bírság. „Csupán” annyit, hogy figyelembe véve a magyar vállalati környezetet és annak általános pénzügyi helyzetét, fontolóra vették a büntetések halasztását.

Ez viszont csak egy célkitűzés bejelentése, nem egy már megvalósult intézkedésé. A NAIH honlapján azóta sincs állásfoglalás a büntetésekkel kapcsolatban. A politikusok és hivatalnokok érthető módon óvatosan fogalmaznak a témában, a cégeknek viszont konkrétumokra lenne szüksége, amikhez igazodhatnak.

Nézzük, mi is szükséges ahhoz, hogy a GDPR szerint büntetést lehessen kiszabni:

1, Az EU-s szabályozás megléte: A GDPR hatályba lépett, tehát be kell tartani. Ebben nincs meglepetés vagy változás.

2, Magyar jogszabályi háttér: Hazánkban eddig is a szigorú „info törvény” szabályozta az adatvédelmet, amelyet azonban módosítani kellene a törvényhozóknak, hogy összhangba kerüljön a GDPR-el. Ez még nem történt meg, és határidőt sem jelöltek ki erre.

3, Hatósági jogkörök: Pontosan ki is fogja meghatározni a büntetést? A NAIH vagy valamely más intézmény? Még ez a jogkör sincs kiosztva, tehát jelenleg nincs olyan hatóság, amelynek jogában állna kiszabni a GDPR-el kapcsolatos pénzbüntetést.

Fontos leszögezni, hogy a GDPR minden pontja érvényben van, nincs kibúvó alóla! Ha a cikk megjelenésének pillanatában még a fenti objektív okokból adódóan valószínűtlen is a pénzbüntetés kiszabása, óva intünk mindenkit attól, hogy pusztán ebben bízva elhanyagolja adatvédelmi kötelezettségeit.

 

UPDATE: 2018. 05. 29.: Törvénymódosítás jelent meg a parlament honlapján, amely hivatalos alapot is ad Gulyás Gergely múlt heti kijelentésének! Eszerint a magyar hatóság első alkalommal valóban csak figyelmeztet, nem bírságol.

 

A cikk 2018.05.30.-án frissült utoljára.