Májusban első alkalommal került megrendezésre a PROGEN Szakmai Nap 2026, amelynek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia adott otthont. A kétnapos szakmai rendezvényen ügyfeleinkkel és meghívott előadóinkkal közösen gondolkodtunk a következő időszak legfontosabb üzleti, technológiai és vállalatirányítási kérdéseiről.
A PROGEN számára ez az esemény különösen fontos mérföldkő volt, hiszen ez volt az első alkalom, hogy ilyen formában, önálló szakmai nap keretében hívtuk össze partnereinket, de a visszajelzések alapján biztosan nem az utolsó.
A PROGEN Szakmai Nap 2026 célja, hogy egy olyan szakmai és partneri találkozási pontot hozzunk létre, ahol személyesen is kapcsolódhatunk ügyfeleinkhez, jobban megérthetjük működésüket, kihívásaikat és azokat az üzleti, technológiai irányokat, amelyek a következő években meghatározóak lesznek számukra.
Az esemény során nem csak előadásokat hallgattunk, hanem valódi párbeszédek, kérdések, élő ügyfél esettanulmány és közös gondolkodás is helyet kapott.
A szakmai nap számokban
- 80 résztvevő
- 55 képviselt cég
- 7 szakmai előadás
- 18 PROGEN-es résztvevő és szervező kolléga
A szakmai nap témái
A kétnapos program több oldalról közelítette meg a vállalkozások előtt álló változásokat. Az első este már egy könnyedebb, de gondolatébresztő nyitással indult, ahol dr. Mocsai Lajos beszélt vezetésről, döntésekről és bizonytalanságról sportból és üzleti életből hozott példákon keresztül.
A szakmai nap második napján olyan témák kerültek fókuszba, amelyek ma szinte minden cégvezetőt, pénzügyi és operatív döntéshozót érintenek:
- Gazdasági várakozások a magyar KKV szektorban 2026–2027-ben – Pogátsa Zoltán előadása
- EU-s számlázási változások, eÁFA, ÁNYK kivezetés, VIDA és e-számlázás – dr. Németh Gábor előadása
- Automatizmusok és ERP 2026-ban – AI-mese helyett működés – Kása Károly előadása
- Élő ügyfél esettanulmány a Premier G Med közreműködésével
- Innováció, számvitel és cégérték – Glósz Andrea előadása és szakértői kerekasztal
- A vezetői döntésképesség szerepe a gyorsuló üzleti környezetben – Szemán Zoltán előadása
A legfontosabb tanulságok számunkra
A rendezvény egyik legfontosabb visszaigazolása az volt, hogy az ügyfelek részéről továbbra is nagyon erős az igény a személyes, partneri kapcsolódásra. Több pozitív, köszönő visszajelzés érkezett és számunkra is egyértelművé vált, hogy a személyes találkozásoknak a digitalizált világban is kiemelt szerepe van.
A jogszabályi és technológiai változások sok cégnél bizonytalanságot okoznak, ezért fontosnak tartjuk, hogy a PROGEN érthető, gyakorlatias és szakmailag megbízható iránymutatást adjon.
Az ERP rendszerekről szóló beszélgetések ma már nem csak funkciókról szólnak, hanem működési biztonságról, döntéstámogatásról, alkalmazkodóképességről és hosszú távú együttműködésről.
Első volt, de nem az utolsó
A PROGEN Szakmai Nap 2026 számunkra egy új kezdet volt. Egy olyan szakmai esemény, amelynek célja nem csupán az ismeretátadás, hanem a valódi partneri kapcsolódás, a közös gondolkodás és az együtt fejlődés.
Az első alkalom tapasztalatai és a résztvevői visszajelzések alapján már most biztosan kijelenthetjük: szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, és jövőre ismét találkozni.
Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, előadónak, partnernek és kollégának, hogy velünk tartott, és hozzájárult ahhoz, hogy az első PROGEN Szakmai Nap valóban emlékezetes és értékes szakmai eseménnyé váljon.
