Óramű

Nagy Machinátor 3.1.128

Mentés tárolás – Tudja biztonságban adatait!

Ügyfeleink körében ismételten előfordult nagymértékű adatvesztés zsarolóvírus következtében, így újból időszerűnek látjuk felhívni figyelmüket a munkavégzés helyétől fizikailag távol tárolt mentés fontosságára és ezzel kapcsolatosan a Progen Kft. Mentés tárolás szolgáltatására.

Az ügyfeleink többsége már figyel rá, hogy rendszeresen készüljön mentés az adatállományról. Azonban sok esetben ez a mentés azon a gépen kerül tárolásra, ahol az éles adatállomány van. Ez nagymértékben növeli a cég sebezhetőségét, mert akár vírustámadás, akár áramszünet, vagy más fizikai behatás miatt sérül meg a szerver, nem csak az éles állomány, de a mentés is sérülhet. Ilyen esetben akár több havi adat manuális pótlására is szükség lehet, mely nem kevés többletköltséget és bosszúságot jelent a cégnek.

Erre kínál megoldást Mentés tárolás szolgáltatásunk, melynek megrendelése esetén kollégáink beállítanak egy automatikus mentést, ami feltöltődik a Progen Kft. szerverére és ott kerül tárolásra. A szolgáltatás igénybevételének feltételeiről kérjük, érdeklődjön tanácsadóinknál.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a legújabb verzió kiemelt újdonságait, részletes információkat a 128-as verzió újdonságait összefoglaló Súgó topikban találhatnak.

Pénzügy

Egy- és többcélú vásárlási utalvány kezelése: 2019. január 01-től változott az utalványok áfa kezelésre vonatkozó szabályozása. Ezt követve a Machinátorban megjelent az egycélú és a többcélú utalvány kezelése.

• TAO csoportos adószám: Megadható mind a saját, mind az ügyfelek TAO csoportos adószáma a Saját címben, ill. az Ügyféltörzs/További adatokban. Bármelyiket adjuk meg, a hagyományos formátumú számlákon megjelenik. Formázott számlaképre azonban listaformázással kell rátenni.

• Közvetített szolgáltatás jelzése a számlán: A Cikktörzsben jelölhető, ha egy cikk közvetített szolgáltatás. Ha igen és ez a cikk van választva egy számlatételben, akkor automatikusan bekapcsolódik a Közvetített szolgáltatás jelző, valamint ha van ilyen tétel a számlán, a nyomtatásban megjelenik „A számla közvetített szolgáltatást is tartalmaz.” megjegyzés.

• 1965M nyomtatvány frissítése: Frissült a 1965 nyomtatvány, így az M-es lapon az ügyfél adószáma mező a 0A0001C006A EAZon-ba került. Ha az ügyfélnek van ÁFA csoportos adószáma, az kerül ide, ha nincs, a saját adószáma.

• BizSorozat a pénztárban: A Pénztártétel generálásnál is működik a BizSorozat=Év paraméter, így elérhető, hogy a bizonylat dátuma alapján adja meg a program a sorozatot. Amennyiben a BeSorozat és/vagy a KiSorozat paraméter is és a BizSorozat=Év is be van állítva, a BeSorozat/KiSorozat az erősebb. Figyeljünk arra, hogy a BizSorozat paraméter a menük többségében a főmenüben van, így a pénztár modulra is érvényes. Ha úgy akarjuk használni a pénztárt, hogy semmilyen ajánlást ne alkalmazzon, vegyük ki a paramétert a főmenüből és helyezzük el csak azokban az almenükben, amelyekben használni kívánjuk az évsorozatolást (pl. készlet, bank, stb.).

• Alszámlák a számlaszűrésben: Változott a Számlakezelésben az alszámlák (helyesbítő/sztornó számlák) megjelenítése.

A szűrés tulajdonságaiban az Egyenleg szűrések paragrafusban már nem elérhető az Alszámla egyenlege kapcsoló, azt a program szabályozza: Ha az Egyenleg típus=Nincs és a szűrés mezőválasztójában nincs Egyenleg oszlop, megjelennek az alszámlák, ha az Egyenleg típus bármi más vagy van Egyenleg oszlop a mezőválasztóban, nem jelennek meg, hanem az értékük beleszámolódik a főszámla egyenlegébe.

Bérszámfejtés

Negyedéves munkaügyi jelentés: Elérhető, és a KSH Elektra rendszerébe átadható a 2009-es OSAP jelű adatszolgáltatás.

Letiltások: A nem béren kívüli juttatások esetében felmerült a kérdés, hogy mivel bérként adózó tételként kell őket számfejteni, a letiltásoknak alapját képezik-e. Ehhez a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar állásfoglalását kértük, amely alapján a letiltások alapját képezik ezen tételek is. Az állásfoglalás itt olvasható.

• Bérelem ablak szűrhetősége: A Személytörzs / Bérelemek ablakban fejlesztésre került egy szűrési lehetőség, amivel könnyen megkereshetjük pl. az aktuális hónapban érvényes bérelemeket.

Általános

• Megújult a Web alapú Machinátor felülete: Megújult a Web alapú Machinátor kinézete, mely letisztult felülettel, de változatlan tartalommal segíti a felhasználók munkáját.