Nagy Machinátor 3.1.133

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a verzió kiemelt újdonságait, részletes információkat a 133-as verzió újdonságait összefoglaló Súgó topikban találhatnak.

Bemutatkozik a Multitask!

Ügyfeleink által régóta várt funkciót mutatunk be ebben a verzióban. Bár a Nagy Machinátor a kezdetektől fogva „egyablakos” működésű, az utóbbi időben a gyorsbillentyűk illetve az Eszköztár használatával adott volt a lehetőség, hogy egy munkafolyamat megszakítása nélkül „ráhívjunk” újabb funkciót, megnézzünk bizonyos adatokat vagy elvégezzünk egy-egy műveletet.

Az új funkció elkészültével a Nagy Machinátor valódi multitask programmá vált, egy időben párhuzamosan képes több folyamat futtatására is. Ez több szempontból is hasznos lehet. Egyrészt nem kell lépkedni a funkciók között (pl. egy főkönyv-analitika összehasonlítás során), vagy folytatható a munka, míg elkészül egy-egy hosszabb lekérdezés.

A funkció egyelőre BETA verzióban működik, a felhasználók önkéntes alapon próbálhatják ki.

Eddig körülbelül tucatnyi ügyfelünk kapcsolta be és a pozitív tapasztalataik alapján éreztük úgy, hogy mostantól bárki számára elérhetővé tesszük.

Annak érdekében, hogy minél hamarabb mindenki használni tudja a funkciót, az esetleges problémák vagy fejlesztési javaslatok esetén várjuk az Önök visszajelzését is!

Általános:

Ki-be kapcsolható Multitask: A terminál felületéről ki-be kapcsolható a BETA verziójú multitask a Felhasználók (SY_USER) ablakban. A kapcsoló a terminál hostján a main.cfg-ben a MULTITASK ON/OFF beállítást változtatja, ezért a kapcsolás után a terminált újra kell indítani. Egygépes rendszer esetén csak a Main.cfg-ben kapcsolható be a funkció a MULTITASK ON paraméterrel.

Bérszámfejtés:

Munkarend, munkaidőkeret: Felvehető 0:00-24:00-tól eltérően is 24 órás munkavégzés. Ha pl. 06:00-06:00 kerül rögzítésre, azt a program 24 órának tekinti. Rögzíteni arra a napra kell a naptípust, amelyiken a munkavégzés kezdődik. Ilyen esetben, ha a munkavégzés második naptári napja vasárnap, vagy munkaszüneti napra esik, akkor is megajánlásra kerül a vasárnapi pótlékos, illetve munkaszüneti napi pótlékos órák száma.

(Pl. a dolgozó október 22-én kezd reggel 6 órakor és október 23-án végez a munkával reggel 6 órakor. Ebben az esetben a naptípust október 22-hez kell rögzíteni, és számfejtésre kerül a 23-ára eső 6 órányi munkaszüneti napi pótlék is.)

Szabadságmegváltás jogcím bevitele: A Személytörzs/Bérelem ablakban Szabadságmegváltás jogcímet (J1700, J1701) ezentúl nem lehet rögzíteni, csak a Személytörzs/Havi adatok, vagy az általános Havi adatok megadásánál.

Költségvetéssel szembeni kötelezettségek lista személyenként: A Költségvetéssel szembeni kötelezettségek listát személyenként is meg lehet jeleníteni, illetve a beviteli ablakban személykódra is lehet szűkíteni. Ugyanakkor az összesítő lista személy szűkítéstől függetlenül az adott időszak teljes forgalma alapján mutatja az adatokat.

Pénzügy:

Ügyfélfelvétel adószám alapján: Új ügyfél felvételénél az ügyfélkód mellett található Felvétel adószám alapján gombot megnyomva megadhatunk egy adószámot (elég az első nyolc karakter), melyet a program a BisNode PartnerControl adatbázisában megkeres. Amennyiben megtalálja, visszaírhatjuk az adatokat az Ügyféltörzsbe.

Adóalanyiság jelzése az ügyféltörzsben: Új adatmező készült az Ügyféltörzsben az adószám után. Új ügyfél felvételénél adószám megadása után Adóalany értéket kapunk, míg adószám megadása nélkül a Nem adóalany értéket.

Meglévő ügyfél frissítéskor Adóalany értéket kap a mező, ha van adószáma az ügyfélnek, és Adóalany: Nincs megadva értéket, ha nincs adószáma. Ügyfél módosításnál meg lehet hagyni az Adóalany: Nincs megadva értéket, de figyelmeztetést kapunk.

Az ügyfélkezelésben szűrhetünk az adóalany mező állapotára, ill. Adóalanyiság beállítása művelettel a kijelölt ügyfeleknek csoportosan megadhatjuk a Nem (adóalany) vagy a Nincs megadva állapotot.

Bankszámla ellenőrzés: A kimenő számlák (forintos, devizás, végszámla, előlegszámla, kisker számla) felvételénél a program ellenőrzi, hogy a számla fejlécbe (pl. mezőparaméterezéssel) ajánlott bankszámla választható-e (vagyis a törzsadatokban nincs-e Nem választható állapotban). Ha nem, figyelmeztet, és nem enged tovább. A Kisker számla paraméterekben sem lehet érvénytelen bankszámlát megadni ajánlásnak.

Több bankszámla megadási lehetőség kiskerben: A Kiskereskedelem számla paraméterekben, ha a Számla típus mezőt változtatjuk Forintos|Devizás|Választható állapotokra, az ajánlott bankszámla megadási lehetőség is változik. Forintosnál csak a forintos, devizásnál csak a devizás, míg választható értéknél forintos és devizás bankszámlát is megadhatunk. Devizás bankszámla megadása esetén a Kiskereskedelem számlázás ezt fogja ajánlani egy devizás számlánál.

Készletkezelés:

Mennyiség ellenőrzés szállítólevélről kitöltésnél: A számla rögzítő akciókhoz (vevő, szállító, export, import) új paraméter készült: SzLevCheck = Igen/Nem. Azt szabályozza, hogy szállítólevélről kitöltött számla esetén lehet-e módosítani az átvett mennyiséget a tételben. Az alapértelmezés különbözik a kimenő és a bejövő számláknál: a kimenőknél az alapértelmezés az Igen, azaz a tiltás, míg a bejövő számláknál a Nem az alapértelmezés, azaz az engedélyezés.